BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2013. okt. 24.

Somló- "Az enyészetnek szomorító bús jele"

Somló vára a Dunántúl egyik legszebb erőssége, egyik legkedvesebb váram. A vár a Somló tanúhegy egyik csücskén helyezkedik el, Doba község felől közelíthető meg, az út ki van táblázva, bár szemfülesnek kell lennünk, hogy észrevegyük őket. A hegy tövében kiépített parkolóhely van, itt érdemes leparkolni, bár tovább is fel lehet menni kocsival, de nem nagyon javasolnám, a szőlő ültetvények között elég necces, szűk és meredek, a legközelebb hely a parkolásra nagyon lejtős, feljebb meg sorompó zárja el az utat. A vár közepesen nehéz túrával 45- 60 perc alatt érhető el, az út aszfaltozott, jól kiépített fel egészen a várig.  A várat először 1352-ben említi oklevél, 1389-től Garai Miklós tulajdona, 1480-ban Mátyás király Kinizsi Pálnak adományozta. 1495-től Bakócz Tamás egri püspök tulajdona, az 1550-es években a Choron család kezére szállt. A török uralom idején, az oszmánok egyszer sem kísérelték meg elfoglalni a várat, így az végig magyar kézen, maradt. 1707-ben Bottyán hadai rendbe hozták és megerősítették, ám a harcokban nem volt szerepe. A szabadságharc után két család pereskedett a tulajdonjogért, de a várral ezután már senki sem törődött. Később a Dobai kastély építéséhez hordták el a köveket, 1954-ben a várat kitisztították, 1962-ben az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség megerősítette az életveszélyes falakat, a vár rendbetétele ma is időszerű lenne.... A Dunántúl egyik legcsodálatosabb, legfestőibb romja, naponta rengetegen látogatják a romjaiban is lélegzetelállító Somló várát.

Forrás: Csorba Csaba: Regélő váraink, kép: saját

0 megjegyzés: